LAUTER ADRIENN

Tanácsadó szakpszichológus, mediátor, autogén tréning gyakorlatvezető

Pszichológus diplomámat a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen szereztem meg. Szakvizsgát az Eötvös Loránd Tudományegyetem kiváló minősítéssel tettem.

Eddigi tapasztalataim során aktívan részt vettem a kis – és középvállalkozások, egyesületek, valamint a multinacionális vállalatok munkájában. Tapasztalati tárházam bővülésével egyre több belső és külső konfliktussal találkoztam, melynek jövő- és megoldás orientált egyezségteremtése mindig is célom volt. Ez ambicionált arra, hogy a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen megszerzett mediátorképesítéssel még eredményesebben alkalmazzam az addig pszichológusi szemléletemből eredő módszereket.

Vezetőfejlesztői munkám során elért vállalaton belüli sikerek, visszajelzések ösztönöztek arra, hogy elindítsam saját praxisomat. Ennek keretében dolgozom serdülőkkel és szüleikkel, fiatal felnőttekkel, felnőttekkel. Emellett több sportágból érkező élsportoló fiatalnak segítek önbizalmuk és a megküzdési stratégiáik fejlesztésében, a nagyobb teljesítmény kiegyensúlyozott elérésében. Hiszem, hogy a sporton túli hétköznapi életnek is meghatározó szerepe van a csúcsteljesítmény elérésében, így közös munkánk során hangsúlyt kap azok feldolgozása és integrálása is – csoportos, vagy egyéni formában.

Célom, hogy a kliens partneri együttműködésen keresztül, elakadásának teljes kontextusának megismerésével és megértésével rátaláljon olyan megoldásokra, melyek saját maga és a környezete számára is elfogadhatók, a hétköznapokban alkalmazhatók. Ehhez a folyamathoz nyújtom maximális figyelmemet, szakértelmemet és integratív látásmódomat.

További információkat szakmai oldalamon olvashat: www.pszichoszonett.hu

Bejelentkezés egyéni megbeszélés alapján

egyéni pszichológiai tanácsadás

sportpszichológiai felkészítés

serdülő és szülőkonzultáció

mediáció

autogén tréning

online tanácsadás