Skip to main content

Nagy Alexandra Anna

Pszichológus,

Addiktológiai tanácsadó szakpszichológus

Klinikai szakpszichológus jelölt

Pszichológus diplomámat 2017-ben szereztem az ELTE Pedagógia és Pszichológia karán
Felnőtt Klinikai- és Egészségpszichológia szakirányon, ezt követően pedig 2022-ben
addiktológiai tanácsadó szakpszichológusként végeztem.
Az elmúlt években több területről is sikerült tapasztalatokat gyűjtenem: foglalkoztam pszichiátriai betegekkel egy bentlakásos pszichoterápiás intézetben, szociális munkásokat tanítottam alap pszichológiai tárgyakra és szakmai készségfejlesztésre, kémiai és viselkedéses függőséggel élőkkel és hozzátartozóikkal végeztem egyéni és csoportos konzultációkat, továbbá kamaszokkal és szülőkkel is volt lehetőségem együtt dolgozni.
A szakmai tapasztalatszerzésen túl kimagaslóan fontosnak tartom, hogy segítőként saját magunkkal is kiegyensúlyozott viszonyt ápoljunk, fejlett önismerettel rendelkezzünk és karbantartsuk legfontosabb munkaeszközünket, a személyiségünket. Éppen ezért
folyamatosan képzem magam és több éve tartó, intenzív önismereti terápiában veszek részt.
Munkám során a problémák hátterének feltárásához leginkább pszichoanalitikus szemléletet alkalmazok. Az egyéni beszélgetések célja az egyén és környezet kölcsönhatása, önmagunk és kapcsolataink mélyebb megértése, érzelmeink felismerése, megértése és kifejezése, valamint az ismétlődéseink és elakadásaink értelmezése a múltbeli történéseinkkel való munka segítségével. Segítőként feladatomnak tekintem, hogy egy biztonságos, elfogadó, ítélkezéstől mentes környezetet teremtsek meg, ahol lehetőség nyílik korábbi nehéz életesemények felidézésére, átkeretezésére és olyan erőforrások felfedezésére és megküzdési stratégiák kialakítására, melyek segítségével az egyén saját életvezetésével kapcsolatban magabiztosabbnak és kompetensebbnek érezheti magát a jövőben. A változáshoz elengedhetetlennek tartom, hogy megértsük saját működésünket, így a pszichoedukációra is nagy hangsúlyt fektetek.
Hiszek abban, hogy mindenki képes a változásra, az azonban, hogy az hogy megy végbe sokszor kiszámíthatatlan és minden kliensnél egyedi. Éppen ezért hosszabb és rövidebb konzultációs folyamatokat is kísérek, melynek kereteiben a klienssel közösen egyezünk meg.

Amivel hozzám fordulhatnak:
– kémiai és viselkedéses függőséggel kapcsolatos problémák (érintettként és
hozzátartozóként egyaránt)
– párkapcsolati nehézségek
– életvezetési nehézségek
– kamasz és felnőttkori elakadások
– önértékelési problémák
– stresszkezelés
– önismeret
– kommunikációs és konfliktuskezelési nehézségek
Vállalt korosztály
Idősebb kamaszok (14-18), Felnőttek (18+)

Bejelentkezés a rendelő központi elérhetőségein keresztül lehetséges

+36 30 665 45 56

info@budaitanacsado.hu

Pszichológiai tanácsadás

50 perc, 18 000 Ft/alkalom

Addiktológiai konzultáció: viselkedéses függőségek, alkohol- és drogfüggőség

50 perc, 18 000 Ft/alkalom

Serdülőkonzultáció, kamaszterápia

50 perc, 18 000 Ft/alkalom