Skip to main content

Kéri Eszter

Pszichológus, coach

Az ELTE pszichológia szakán szereztem diplomát. Sok évig dolgoztam nemzetközi
nagyvállalati környezetben HR vezetőként, tartottam egyéni és csoportos coachingot,
foglalkoztam vezetőfejlesztéssel. Az itt szerzett tapasztalatok pszichológusként is
segítségemre vannak a munkahelyi problémákkal érkező ügyfelek támogatásában.
Sok karrierváltó ügyfelemhez hasonlóan én is átéltem, ahogy fokozatosan elveszik a
korábbi örömöm és lelkesedésem a vállalati munkában, ezért új dolgokat kezdtem el
keresni, amelyek értelmet adnak a pályámnak.

Az egyik ilyen téma a párkapcsolati erőszakot átélt nők támogatása. Néhány éve
önkéntes segélyvonalasként bekapcsolódtam a NANE (Nők a Nőkért az Erőszak
Ellen) Egyesület munkákájába, itt szakemberképzésben, illetve bántalmazott
kapcsolatból szabadult nőknek tartott csoportok vezetésében is részt veszek.
A kritikai pszichológia, valamint a traumatudatos szemlélet is közel állnak hozzám.
Ezért amellett, hogy az ügyfeleket igyekszem minél jobban támogatni az egyéni
élethelyzetek megoldásában, céljaik elérésében és megküzdési technikáik
fejlesztésében nagyon fontosnak tartom megérteni a ránk ható külső hatásokat is: a
társadalmi egyenlőtlenségeket, az ellentmondásos nemi szerepelvárásokat, vagy a
munkahelyek által okozott teljesítménynyomást. Hiszem, hogy a szenvedés
legtöbbször kívülről jön.

Pszichológiai tudásomat igyekszem folyamatosan fejleszteni, tanultam szervezet- és
vezetéspszichológiát, pszichodrámát és többféle coaching technikát. Jelenleg
kognitív viselkedéskonzultáns képzésben veszek részt.

Néhány jellemző téma, amivel hozzám fordulhatnak:

  • önismeret, önbizalom építése
  • párkapcsolati nehézségek
  • szakítás, válás feldolgozása
  • bántalmazó kapcsolat okozta trauma feldolgozása
  • kommunikáció fejlesztése
  • munkahelyi stressz, kiégés
  • munkahely elvesztése, pályamódosítás
  • vezetői szerep formálása
  • toxikus munkahelyi légkör, zaklatás

Bejelentkezés egyéni megbeszélés alapján

+36 30 460 4716

Egyéni pszichológiai konzultáció

Karrier- és vezetői coaching

Psychological consultation in English or Russian