Skip to main content

Varga-Sabján Dóra

pszichológus, gyermekjogi szakértő, képzésben lévő családterapeuta

2005-ben pszichológusként diplomáztam a Pécsi Tudományegyetemen. 2010-ben Masters diplomát szereztem a costa rica-i University for Peace egyetemen Nemzetközi Jog és Emberi Jogok szakirányon, majd PhD tanulmányokat folytattam a Pécsi Tudományegyetem jogi karán.

A Magyar Családterápiás Egyesület család- és párterapeuta jelöltje vagyok, valamint a Pressley Ridge Hungary Alapítvány csapatában végzem Bruce D. Perry neuroszekvenciális modellre épülő trauma képzését.

Első szakmai tapasztalataimat hosszabb ázsiai és dél-amerikai tartózkodásaim, önkéntes munkák során szereztem – dolgoztam a pekingi Stars and Rain alapítványnál autizmussal élő gyerekekkel és nevelőikkel; gyerekeket tanítottam önkéntesként St. Vincent szigetén, Costa Ricán, Venezuelában;  Peruban, Cajamarcában az Incawasi nevű napközi otthon pszichológusa és önkéntes koordinátora voltam, ahol mélyszegénységben élő gyerekekkel
foglalkoztam.

Magyarországon gyermekvédelemben és magánpraxisban dolgoztam pszichológusként, elsősorban kamaszokkal, fiatal felnőttekkel, párokkal és  családokkal. Emellett kutatással és képzéssel foglalkozom a traumatizáció, gyermekvédelem és az igazságszolgáltatás területén, illetve óraadóként dolgozom a Pécsi Tudományegyetem jogi karán és a Pszichológia Intézetében.

Munkám során igyekszem érvényesíteni azt a kulturális érzékenységet, amire eddigi tapasztalataim tanítottak, szemléletemet pedig meghatározza, hogy az egyén azon családi és kulturális környezet tükrében érthető meg leginkább, amiben felnőtt, és amiben él. Klienseimet igyekszem segíteni az úton, hogy életüket és jelen helyzetüket, esetleges elakadásaikat nagyobb megértéssel, önmaguk elfogadásával megközelítve meg tudják tenni azokat a lépéseket, amik a kívánt változás eléréséhez vezethetnek.

Magyar, angol és spanyol nyelveken, egyéni kliensekkel, párokkal és családokkal páros vezetésben egyaránt dolgozom.

Bejelentkezés egyéni megbeszélés alapján

+36 30 844 9227

 

Egyéni pszichológiai tanácsadás

Párterápia

Családterápia